Játék közben véletlenül rácsúszol a másik ember lábára, a bokája megreped, fájdalmak közt vergődve fekszik a földön. Te sűrű elnézéskérésekkel orvosolod a helyzetet, mintegy elvárva, hogy a sértett fél azonnal gyógyuljon meg, tekintse semmissé a belépődet, hiszen véletlenül történt az eset. Valahogy így zajlik ez néha kicsiben lelki szinten is. Az ember megtanulja, kérjen bocsánatot az elkövetett “bűnökért”, de arról nem szól a fáma, hogy ezzel ne várja el a másiktól, azonnal bocsásson is meg.

A férfi hazaállít, és azt mondja a nőnek: Megcsaltalak. A szeme könnyes, és bocsánatért esedezik. 

A teher valójában kin van?

A nőn. Nem csak azt várják tőle, lépjen túl a problémán, de még bocsásson is meg gyarló párjának.

A bocsánatkérés csak akkor működik, ha kellő alázat is jár mellé. Annak, aki megsértette a másikat, még ha nem is szándékosan tette, meg kell adnia az időt arra, hogy a sértett fél sebei begyógyuljanak. Ahogy a fenti példában is. A lerúgott játékosra hosszú kihagyás, fájdalmas éjszakák várnak, akár több hónapnyi rehabilitáció. És, hogy a felépülés közben nem jut majd eszébe a kálváriáját okozó, még ha az véletlenül bántotta is, arra kicsiny az esély. Sejthető, hogy megfordul a fejében az az aranyember, aki ezt okozta neki.

És emiatt nem lehet haragudni a sértettre. 

Persze nem mellékes, hogy ki volt az illető, aki a fájdalmat okozta, és annak volumene sem kevésbé meghatározó. A megcsalás vaskosabb bűn, mintha csak egy kellemetlen beszólásról lenne szó. Kivéve, ha a piszkálódó megjegyzés elszaporodik. Abban az esetben nem a megjegyzések súlyossága, mind inkább a száma veri ki a biztosítékot.

Az más kérdés, hogy egy csípős megjegyzést körülményes véletlennek beállítani.

Ha sorozatosan ugyanazt a hibát követed el, a bocsánatkérésed fabatkát sem ér majd

Megkérnek, hogy figyelj oda jobban X dologra? Lehet, hogy számodra jelentéktelen, de annak, aki kéri, fontos. Főleg, ha szereted is az illetőt a minimum, hogy nem felejted el. Viszont, amennyiben módszeresen újra és újra kiderül a figyelmetlenséged, akkor igazán értelmetlen fölháborodnod, amiért a kutyaszemű bocsánatkérésed nem hatja meg őt. Miért is kéne neki?

Mert ekkor nem az lesz a fontos, hogy mit felejtettél el, hanem az, hogy hidegen hagyott a kérése. A fájdalmát a nemtörődömséged okozza. 

Önzőség azt várni valakitől, hogy dobja el a sértettségét a bocsánatkérésünk miatt. Ő sérült, neki fáj, mint a játékos bokája.

Az őszinte megbánást nem szavakkal kell kifejezni

Zsigerből érkezhet az elnézéskérés, de a valóságban a tetteink határoznak meg. A bocsánatkérés esetén is. Ha valamire azt mondjuk, nem fordul többet elő, akkor tényleg mindent tegyünk meg azért, hogy ne kövessük el újra ugyanazt a hibát. Ne luxusízű ajándékokkal, hanem apró figyelmességekkel mutasd ki a bűnbánatodat. Azok a csekélységek, amelyek megmutatják a törődésedet, többet nyomnak a latba, mint az elcsépelt szavak. A bokasérülésnél a sérülést okozó megteheti, hogy sűrűn látogatja a sértettet. Kiszolgálja, kerít neki orvost, segíti az életét, ahelyett, hogy harmincötször bocsánatért esedezne. Azzal semmire se megy a másik fél.

A Csinovnyik halálát sem kell eljátszani

Létezik persze egy másik véglet, amely esetén miniatűr problémából csinál a sértett akkorát, hogy napok/hetek múlva is még bosszús a sértés vagy a számára kedvezőtlen tett miatt. Ott szerintem mélyebben gyökerezhet a probléma. Ha a párjára haragszik, akkor lehet nem is ez a sértés miatt, hanem a kapcsolat egészét tekintve elégedetlen, netán alapvetően utálja már a másik felet, egyébként is bunkónak tartja, vagy romantikusabb változatban szeretne tőle valamit, és ezért ösztönösen tovább játssza a sértődöttet, hogy az odafigyeljen rá.

Egy szó, mint száz, ha bocsánatot kérsz, az jöjjön szívből, és a megbánásod odafigyelésben, tettekben mutatkozzon meg.